Med. Et Jur. – újság és konferencia

Med. Et Jur. – újság és konferencia

Med. Et Jur. – Felértékelődött felelősség címmel rendezte meg az Egészség joga Alapítvány a sorban immár harmadik konferenciáját, amelyen a szervezők az alapítvány által megjelentetett Med. Et Jur. című lapot is bemutatták.

A május 6-án a budapesti Lion’s Garden Hotelben igazságügyi orvos-szakértők, kórházi jogtanácsosok, igazgató főorvosok, egyetemi docensek és rezidensek, valamint egészségügyi szakértők részvételével lezajlott rendezvényen a mai magyar igazságügyi orvos-szakértés aktuális kérdései, problémái és anomáliái kerültek terítékre. A nyolcvan résztvevő kézbe vehette az alapítvány gondozásában kiadott Med. Et Jur. című, orvosjogi kérdéseket tematizáló lap első számát is, amely a tervek szerint az idei évben négyszer (legközelebb június második felében), 2011-től hatszor jelenik meg évente.

A konferencia előadói:

Dr. Havasi Péter bíró, a Legfelsőbb Bíróság kártérítéssel foglalkozó tanácsának elnöke.

Dr. Keller Éva orvos-szakértő, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója

Dr. Dósa Ágnes jogász, orvos-szakértő, az ETT Szakértői Testület főtitkára

Dr. Szabados György, az ISZKI BOI igazgatója, igazságügyi orvos-szakértő

Dr. Bodor György, az ISZKI BOI igazságügyi elmeorvos szakértője

Dr. Kovács Gábor, a Szent István Egyetem oktatási dékán-helyettese, igazságügyi orvos szakértő

Dr. Simon Tamás ügyvéd

Az Egészség Joga Alapítvány következő, konferenciáján (2010. november 4-5., Mátraháza, Hotel Ózonban) az egészségügy, a műhibaperek és a média kapcsolatának és felelősségének vizsgálatát tűzi zászlajára.

Megosztás

Hozzászólás írása

You must be logged in to post a comment.