Ne okoljuk mindenért a közösségi médiát!

Ne okoljuk mindenért a közösségi médiát!

A közösségi háló kifejezés használata veszélyes lehet manapság. Hajlamosak vagyunk elfelejteni ugyanis, hogy a média őrület, a Facebook film, a megszámlálhatatlan cikk és alkalmazás előtt volt a közösségi hálónak egy hagyományos jelentése is.
Ha tini lányokat kérdezünk meg a fogalommal kapcsolatban, számíthatunk arra, hogy a válasz jórészt Justin Timberlake helyességét fogja előtérbe helyezni. De ha a Wikipédiát vesszük alapul, akkor a következő definíciót találjuk: „egy közösségi struktúra, ami egyének vagy szervezetek kapcsolataiból áll; tartalmazza azt, hogy ezek a szereplők között a szociális kapcsolatok hogyan és milyen módon léteznek, a felületes ismeretségtől az életre szóló barátságig vagy rokoni kapcsolatokig.” Szó sincs a Facebook-ról, Twitter-től, és sajnos Justin-ról sem.

A közösségi háló két jelentésének különbsége nem egy újságíró figyelmét kerülte el az elmúlt hetekben. A Huffington Post egészséggel foglalkozó rovatában jelent meg egy írás a következő címmel: „A közösségi oldalak étkezési zavart terjeszthetnek”. A cím mellett a Facebook félreismerhetetlen képe jelent meg. Az oldalon elhelyezett link a Time magazin egészségügyi aloldalának cikkére mutatott. Gyanakodva kezdtem el olvasni, miként alakul ki a fiataloknál az étkezési zavar a Facebook-on eltöltött idő miatt.

Először is: a cikk a televíziót, mint közösségi médiumot említette. Ez igen furcsa, és erősen megkérdőjelezhető kezdet volt. Ám a cikk ezután egy harvardi tanulmányt idézett forrásként, amely a tömegmédia hatását elemezte az étkezési zavarok kialakulásánál. Megtévesztve a hiteles forrás által tovább olvastam tehát.

A cikk részletesen leírta a kutatás hátterét és menetét, azonban az eredeti tanulmányra mutató linket hiába kerestem. A kutatók Fiji szigetén élő fiatal lányok körében vizsgálták az étkezési zavarok gyakoriságát. A fiatalok két csoportját hasonlították össze: azokat, akik rendszeresen néztek televíziót, és azokat, akik nem rendelkeztek tv készülékkel. Az eredmény nem tartogatott meglepetést. A televíziót néző lányok körében gyakoribb volt az étkezési zavarok kialakulása. Ez az eredmény tehát nem lepett meg, de még mindig nem értettem, miért a Facebook hibája mindez. És akkor felbukkant a „közösségi háló” kifejezés. A tanulmány eredményei alapján a közösségi háló egy másodlagos hatást fejt ki, vagyis a média hatását közvetítheti, befolyásolva azokat, akikhez nem értek el a tömegmédia üzenetei. Néhány percre elidőztem ezen a szokatlan helyzeten: televízió nélküli háztartásban élni, de folyamatosan a Facebook-on lógni. Mostanában ez talán már nem is olyan ritka helyzet, de a fejlődési folyamat eredetileg a következő volt: az emberek először rádiót, majd tévét, később számítógépet vettek. Az internetkapcsolat csak ezután következett.

És akkor rájöttem a rejtély megoldására. A kutatás nem anorexiás lányokról szólt, akik a Facebook és más közösségi oldalak hatására lettek betegek. A szoros baráti kör, a lányok közvetlen közösségében terjedtek a tévé által közvetített veszélyes ideák a kívánatosnak tartott soványságról. Ebben az esetben tehát a közösségi hálót eredeti értelmében használták a kutatók. Ennek ellenére a cikk továbbra is a közösségi oldalakat tette felelőssé az étkezési zavarok kialakulásáért. Egy másik kutatást idézve még az utazást, illetve a külföldi rokonokkal való kapcsolatot is befolyásoló tényezőként említette az étkezési zavarok esetében. Megint csak felmerül a kérdés: mi a szerepe ebben a Facebook-nak, Twitter-nek, vagy bármely más közösségi oldalnak.

Tehát miért is okolja a cikk szerzője a közösségi médiát a televízióval és utazással kapcsolatos tanulmányok alapján? Miért is a közösségi média a felelős a nyugati értékek elterjedéséért, mikor az jóval a közösségi oldalak megjelenése előtt megtörtént? A választ egy félreértésben kell keresnünk. A közösségi háló jelentésének változásában, ami sajnálatos módon elkerülte néhányunk figyelmét. Ez azonban még mindig nem ad okot arra, hogy a televíziót és utazást a közösségi média egy-egy formájaként említsük. Nem ad okot arra sem, hogy egy tanulmányra hivatkozzunk forrásmegjelölés nélkül, főleg nem akkor, ha egy olyan kutatásról van szó, amely egy másik évtizedben zajlott. És főleg nem ad okot arra, hogy meggondolatlanul tegyünk kijelentéseket egy olyan komoly témában, mint az étkezési zavarok kialakulása.

(A.K.)

Megosztás

Hozzászólás írása